Kedves Lujza!
Szoktam úgy fogalmazni, hogy a munkám nem áll
másból, mint hogy bizonyos életterületeken felnövesztem az embereket. Attól,
hogy valaki nagykorú, nem működik feltétlenül felnőtt módjára. Vannak
helyzetek, amikor észrevétlenül settenkedik elő a gyerek és ő intézkedik.
Sokat készülsz egy prezentációra, de mikor elő
kellene adni, hirtelen furcsán érzed magad. Nem érted, miért izgulsz, hiszen
ismersz mindenkit, tudod, amit kell, az érzés mégis kísértetiesen hasonlít
arra, amikor fizika példát kellett megoldani a táblánál. Úgyse lesz meg az ötös!
(Kritikus)
Óriási összegeket mozgatsz a cégben, de autót
vezetni félsz. (Elkerülő)
Kifejezetten jól kommunikálsz, nagy a meggyőző
erőd, de mikor apáddal találkozol, azt sem mered megmondani, hogy nem szereted
a mákos tésztát. (Harmóniafüggő)
Párkapcsolatban a másik feledet, vagy a
biztonságot keresed. Ha késik negyedórát, már el is temetted. (Katasztrófaturista)
Szombat reggel van, csak fél hét, aludhatnál,
de a listád hosszú, és eszedbe jutott még nyolc dolog, ezért kipattansz az
ágyból. (Hajcsár)
Másokat hibáztatsz az érzéseidért, a
körülményeidért. Ha ez utóbbiból indulunk ki, és te gyerek lennél, ez teljesen
jogos gondolkodás. Gyereknek lenni kiszolgáltatott helyzet. Szeretet,
biztonság, lenni, aki vagy, megkapni, amire épp szükséged van. A szülők
akarva-akaratlanul visszaélhetnek ezzel, de lehet máshol, másképp is sérülni.
Hiába telnek az évtizedek, a gyerekkort nem
lehet csak úgy a fogasra akasztani. Ott van bennünk a gyerek, benned a kis
Lujzika, aki néha megijed, felkiállt és hangosan követeli, hogy kerüld el a bajt,
védd meg attól, amiben már sokszor volt része. Annyira kiabál, hogy a felnőtt
hangját már nem is hallod. A felnőttét, aki képes felmérni a körülményeket, tisztában
van a veszéllyel, leginkább azzal, hogy nincs és lazán képes megfelelően
eljárni. Ő a főnök, a rendező, a karmester.
És még csak észre sem veszed, hogy ez
történik. Megy automatice. Kis Lujzika rettentő ügyesen eléri, amit akar:
kicsi, védtelen és olyan cuki :D
Ne engedd neki Lujza! Simogasd meg a kis fejét,
nyugtasd meg, hogy majd te elintézed és küldd a szobájába. Már ha észreveszed 😊
Jó elmélkedést!
B.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése